Munkavédelmi hét az ISD Dunaferr Zrt.-nél
Javult a munkabaleseti és a tűzvédelmi helyzet
Az ISD Dunaferr Zrt. Munkavédelmi hetet rendez május 18-22. között. A rendezvénysorozatot hétfőn délelőtt Valeriy Naumenko vezérigazgató nyitotta meg, aki átadta a „Tiszta üzem, rendes gyár” elnevezésű verseny helyezettjeinek járó elismerő okleveleket. Az üzemek versenyében a harmadik helyezett a Fémbevonómű lett, a második helyre a Szállítómű Gépjármű- és Erőgépjavító Üzeme került, míg az első helyen az Anyagvizsgáló és Kalibráló Laboratóriumok Igazgatósága szénkémiai anyagvizsgáló főosztály, valamint az Acélmű FAM üzeme osztozhat. A tervek szerint a jövőben többször rendeznek majd hasonló versenyt.
A rendezvénysorozat megnyitó eseményeként a vállalat szakemberei számára munka- és tűzvédelmi tanácskozást szerveztek hétfőn. A résztvevőknek az ISD Dunaferr Zrt. munka- és egészségvédelmi igazgatója, Móróné dr. Zupkó Tímea a vállalatnál január január-március közötti időszakban végzett munkavédelmi tevékenységről és a tűzvédelmi helyzet alakulásáról tartott előadást, dr. Juhász Ferenc mb. biztonsági igazgató pedig a tűzvédelmi helyzetről adott áttekintést.
Az év első hónapjainak munkabaleseti statisztikája alapján elmondható, hogy a vállalatnál az elmúlt időszakban javult a baleseti tendencia, jelentősen csökkent a munkabaleseti frekvencia (az egymillió munkaórára jutó munkabalesetek száma), a tavalyi 13,2-del szemben idén már csak 8,1. A munkabalesetek fő oka még mindig az emberi figyelmetlenség vagy a szabályszegő magatartás, ezért van szükség a munkavállalók szemléletváltására a munkavédelmi szabályok betartásával kapcsolatban.
A tűzvédelmi helyzet értékelésekor elhangzott, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest csökkent a tűzesetek száma, és ezek sem jártak jelentős kárértékkel.
A tanácskozást követően nyitotta meg Serhiy Klyuchkin humánerőforrás vezérigazgató-helyettes a gyermekrajzpályázatra érkezett munkákból rendezett kiállítást. A rajzok a következő napokban megtekinthetők a képzési és fejlesztési főosztály (Humán Intézet) első emeleti előterében, a kultúrteremben, valamint a gyár különböző pontjain is.
|